Ez a post most teljesen politika, és egyéb sármentes. Csak, mert ilyen is van bennem :)

Tehát, "mai második témánk" maga az a fogalom, amit évezredek óta dédelgetünk, és, hát, egyre inkább átértelmezünk. Két dolog van, ami mindig előkerül ezzel kapcsolatban: Igazság, és Valóság (legalábbis számomra).
Hogy a Nagyoktól idézzek, az Igazság az a Valóság, amiben hiszünk, s, ugyebár az az Őszinte, aki igazat mond... Tehát, elárulja, hogy mit is hisz a Valóságról. De mi ez a Valóság?
Érzékeink össznépi tánca? Életünk cselekményeinek folyománya? Bonyolult számrendszer a galaxisban, vagy csak egy hatalmas álló hullám egy porszem belsejében?
Be kell valljam, nem tudom, és, nem is akarom. Hogy miért? Túl vicces kérdéskör, és, igazából nem juttat előrébb. Legyen csak egy alapfogalom az életünk matematikájában a Valóság, amihez viszonyítunk mindent. Vagy, legyen maga a legvégső Igazság, vagy, amiben épp hiszünk, hisz, ez lesz a személyes Igazságunk.
S hogy miért fecsegtem ennyit-e két fogalomról? Hát igen :) Maga az őszinteség, a Valóságunkból eredő Igazság elmondása, elmesélése, s alapvetően az a kis pillér, amire mindannyian támaszkod... nánk... Miért is mondom ezt? Elmúlt éveim alatt egy valóban őszinte embert nem láttam, mert mindannyian ködfátylakkal, vagy épp vastag szövetekkel takargatjuk magunkat, azt, amik valójában vagyunk, és azt amiben hiszünk...
Csak egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban: Miért?
Lehet, kishitű vagyok, de mai világunk annyira tág, és mégis az emberek legtöbbje elméjének legbelsőbb bugyraiba zárkózik, elfedve Önnön magát a Világtól, s vele együtt attól, hogy kiteljesedhessék. Mert, neki csak saját céljai vannak, amit gátolna, ha ismernék őt, ha őszinte lenne.
Pedig... mennyivel könnyebb lenne megnyílnunk mások előtt, mondván: Igen, ez én vagyok, nézz rám. De tudjuk, a másik ránk nézne, kinevetne, s nem fedné fel a titkait, mert, neki nem lennénk rá érdemesek. Holott, valószínűleg a másik fél is csak arra vágyik, hogy valaki meghallgassa legbensőbb énjének dallamát, halk zenei csendülését...
S itt értünk el, eme post végső kérdésére, amiért íródott az egész: Miért nem akarjuk mindannyian ugyanazt az egy dolgot: Megérteni a másikat? Miért kell nekünk a saját Önnön kalickánkból szemlélni a világot, ha egyszer lehetne együtt, a tengerpartról nézni, ahogy az élet kibontakozik előttünk?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.