Megint alkottam, de most meg is osztom.:) Ez a kis vers, egyrészt egy Ossian, egyrészt a legutolsó postom által inspirálva. :)

Állt egymással szemben az utolsó két ember,

Penge lengett a kezekben, másikban is fegyver,

Szemük forgott, telve dühvel, és vérrel,

Eképp tették fel egymásnak a kérdést:
Te, vagy én, mondd,ki él ezután még?
Te, vagy én, mondd, ki az ki tovább élhet?

Csendesen zúgott felettük a szellő,

Lágyan, ahogy tavaszhoz illő,

S jelezte, hogy itt az idő,

Valaki végül úgyis lő,

S midőn az írva volt,

Az egyik a pisztolyhoz,

A másik a pengéjéhez ugrott,

S midőn az írva volt, támadott,

S ez volt az utolsó perc mikor egymásra tekintett,

A két utolsó, a két legvégül maradt ember,

S ez volt az utolsó pillanat, mikor szenvedélyből,
A másik sírt az egyik holteste felett,
Mert így végezte végül,
Az utolsó emberi,
Az utolsó férfi,
és ki maradt,
Ő, a nő...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.