A most következő alkotás rendhagyó, a bloghoz képest... Ez korábban írodótt és nem is a blogra, csak gondoltam megosztom, hogy kitöltse a teret, amíg én némaságba rejtekezem :)

Várakozás

Várakozás, az egyik legnagyobb átok. Mikor tudod, nem tehetsz semmit, csak maradsz a helyeden. Várakozás, az, ami semmihez sem hasonlítható.
Mikor ülsz a helyeden, várod, hogy megtörténjen. Várod, hogy odaérjen, vagy, csak reméled. Mert, igazából nem tudhatod. Vágyaid vannak arra, hogy az idő elrepüljék, de minél erősebben akarod, hogy teljék az idő, annál nehezebben múlik.
Lassan a percek órákká nyúlnak, míg a másodpercekből lesznek hetek, csak mert várakoznod kell.
De, nem így kezdődik, a legelején nem más történik, mint az idő sebesen tova robog körülötted. Mert leköt a környezeted, leköt a cél körüli gondolat. Aztán, lassúbbodik a pillanat. Egyre távolabb lesz, pedig elvileg közelítesz hozzá,
Tudod, hogy mindjárt eléred, hisz az idő legnagyobb részén túl vagy, mégis, oly sokáig tart még. Pedig, csak pillanatok vannak vissza, és mégis. Valahogy, csak nyúlik.
Félelmeid lassan előtörnek, a várakozás eddigi fantáziával telt idoljába lassan rémképek vegyülnek, és ami eddig szép volt, lassan elborzaszt.
Már félsz, mert nem tudod, mi lesz abból, amit eddig láttál. Már nem tudod, miként lesz az, ami eddig könnyűnek festett. Csak mert, pillanatok választanak el, már tudod, nem lesz ugyanaz, mint sejtetted.
Már tudod, nem lesz ugyanaz a másodperc, már nem lesz ugyanaz a gondolat, már nem lesz ugyanaz az érintés, nem lesz ugyanaz semmi. Mert nem lehet, mint ahogy elképzelted.
Ott túl jó, és túl szép. Túl tiszta, túl tökéletes, túl könnyű. Mert, az élet nem ilyen. Te is tudod, az élet soha sem kímél meg, a szép oly rettenetesség válik, ahogy csak lehet, mert, ez a módja.
De mégis, reménykedsz, hogy mégsem. Mert, ne feledjük, nem ilyen minden. Vannak virágok, rétek, szépek, és ki tudja, mi minden más még?
Persze, a virágos rég leéghet, a szép elmúlhat, a jóból lehet rossz is. Ahogy annak lennie szokott.
De, te is tökéletesen tudod, hogy a rossz után jó jön, mert, semmi sem lehet annyira rémisztő, hogy ne láthass benne szépet. Mert, az nem természetes.
Persze, ki tudja, lehet, az egész csak a képzeleted játéka, de már minden komorodik körülötted, már minden egyre rémesebb. Már nem úgy megy, mint valaha, már az egész táj rémisztően hat rád.
Nem tudod, mit keresel itt, már nem tudod, miért vagy itt. Tehetnél mást is, mert, dolga mindig akad az embernek. Dolga, ami lefoglalja, ami során nem kell ücsörögnie.
Mert, jobb lenne nem itt lenni, már tudod. Nem itt a helyed, és kész. Persze, kérdés, hogy akkor volt-e értelme eddig maradnod. Mert, azért… Már ennyit vártál, az az 5 perc, már nem oszt, nem szoroz.
Reménykedsz még, hogy semmi gond sincs, mert hát, mehet minden jól, mert, nem muszály elromlania mindennek, mert, lehet jó.
Persze, kicsi az esélye, kicsi a lehetőség rá, de van. Mert, hát, eleve, nem kell mindennek úgy zajlania, ahogy eddig zajlott.
Lehet nyugodt, békés, lehet kellemes. Mert vársz rá. Mert tudod, merre vársz rá,mert nem vesztél el, mert… biztos van valami ismerős itt, a környezetedben, amit lassan már megszoktál.
Valaminek, ugyebár lennie kell, ha már ennyi ideje vagy…
Aztán, lassan ráébredsz, még körbe sem néztél. Akkor hogy szokhattad volna meg a helyet, mert, azért úgy nehéz, ha még nem is láttad.
Tekinteted körbe hordozva, nem jutsz előrébb. Semmi olyan, mely megragadná a hangulatod, semmi olyan, ami illene hozzád. Semmi olyan, ami kellemesnek festene.
Mert minden idegen, bármennyire is szeretnéd, most te is idegen vagy. Mert csak vársz. Ez nem természetes, nem az ember módja. Az embernek tenni kell, mert különben megrohanják a gondolatai, mert elrémisztik, hogy többet tapasztal, magáról is, mint ami elő van írva neki.
Az ember nem gondolkozhat, hisz cselekvésre született. Neked is alkotnod kell ,valami nyomot kell sürgősen hagynod, nem úgy megy ez, hogy itt vagy egy idegen helyen, ismeretlenek közt, magadnak is ismeretlenül, és erről nem hagy semmi tanú bizonyságot.
Vagy, mégis? Mert meglátod, amire vártál. Már előtted van. Elkéstél azzal, hogy alkoss, de mégsem bánod. Letelt, végre itt van.
Most már történhet minden, a maga medrében. Most már nem kell félned, mert végre cselekedhetsz, nem kell várnod.
De mégsem úgy zajlik, mert akire vártál, nem vesz észre, amire vártál, mégsem történik meg.
Mert, az élet kegyetlen…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.