Hmm, igen, a’sszem ez egy merész témakör, főleg, hogy egyidős vagyok jelenlegi államformánkkal, de hát… Aki mer az nyer, aki nem, az meg nyerít:P
De eltekintve a komolytalanságtól, el kell mondanom ennek a cikknek az eredetét, mivel, mind tudjuk, ilyen téma nem születik magától, főleg, hogy mint minden ember, én is nagy ívben teszek a politikára, amíg nem vág elém 160km/h-val, és fékezz az orrom előtt le…
Velem, legalábbis a szűk látókörömre tekintve ez történt az elmúlt 2 hónapban, és nem politikai hovatartozásom miatt, hanem, mert látom, mi lehet ebből, és félek, hogy igazam lesz…
De nézzük is meg, miért sírok ennyire:
Mostanában honatyáink egész érdekes törvényeket hoztak, mondhatni olyanokat, amik a jogalkotást új mederbe terelik, persze mindezt a „nép érdekében”…
Itt, mielőtt belemennék, be kell valljam, nem vagyok teljesen tájékozott a témában, tekintve, még mindig nem követem a politikát, csak a visszhangjait, amik a környezetemben lecsapódnak, de érik a gondolat, hogy ideje visszatérnem az információ gyűjtögetés ősi létformájához: Tv-zni, napi hírlapokat olvasni, és, ami a legfontosabb: elemezni a begyűjtött információt.
Először is, ott van az a fránya rendelet, mely értelmében a 2 millió feletti végkielégítéseket utólag megadóztatnák. Most komolyan? Miért? Mert az ország 60%-a nem jogosult rá? És, 10%-a sem, akik mégis megkapják?
Cserébe az a 30% (hasra ütve mondott százalékú) mérnök, tanár, művezető, jogász, és ki tudja még kicsoda, aki 30 év hű munka után leköszön pozíciójából, s nyugdíjra tér, ne érdemelje meg az utolsó jutalmát, amit tett a cégéért, az államért, vagy épp csak a beosztottjaiért? Ez épp eszű dolog?
És, akkor most nézzük meg a szövődményét, az alkotmánymódosítást… 75%-os többlettel elérhető parlamenti szavazással, és akkor még az alkotmánybíróság jogainak csökkentésére nem is gondoltam… Mert, ezzel csak ezt érik el, hogy az alkotmánybíróság már nem tehet semmit ellenük…
És, akkor ki marad, aki szembe szállhatna az esetleges diktatórikus tetteikkel, mert másnak nincs joga az államunkban ítélkezni felettük, még az állampolgároknak se nagyon…
Vagyis… van egy konkrét csoport, akik ezt megtehetnék, vagyis, hogy történelmileg visszatekintve megtették. Olyanok, akik a legrosszabb pillanatban kerültek elő, balhéztak kicsit, fegyvert ragadtak, és utána szépen nagy hősökké kiáltottuk ki őket, miközben sírtunk a bukás miatt, ami érte az ő „forradalmaikat”… Mert, soha sem győztek, vagy érték el a végcéljukat, mégis, hatalmas változást indukáltak az államban, ami összességében pozitív volt…
Igen, ők az értelmiségnek mondottak, az aktuális egyetemi/főiskolai diáksereg…
Nah, igen… Itt is érdekes dolgot figyelhetünk meg, mert, jött egy aprócska törvény, ami kissé megritkítaná a számosságukat. Tekintve, az újítás nem maradhat el, meg amúgy is túl sokat képzünk belőlük, és eleve ingyenélők … Hát igen, ez lennék én is. Egy ingyenélő… Csak, egy gond van ezzel a módszerrel, amit jelenleg alkalmazni akar a kormányunk: Mindenkit egyaránt sújt, az értelmesebbjétől az átlagon át azokat is, akik nem felelnének meg az életben, mint képzett diplomás.
És, a HÖK hatalmának megfosztása? Ez vajon miért fontos? Miért lenne rossz, hogy részben leveszik a terhet az egyetemek amúgy is túlontúl szövevényes bürokráciájáról (amit megint csak törvények írnak elő), s cserébe csak némi beleszólást kérnek abba a dologba, ami az általuk képviselt diákokat is érint, hívjuk ezt mondjuk az egyetem sorsának…
Persze, nem lenne gond ez az új törvény, mert tényleg hasznos lenne, ha előtte nem lőtték volna szét módszeresen az oktatási rendszerünket, cirka 20 év alatt. De, így, hogy még kész tantervünk sincs (mivel 4 évente váltani kell), így azért merész, nemde?
Én a saját bőrömön tapasztaltam meg azt, amit manapság oktatásnak neveznek, és… sírni szeretnék. Lehettem volna értelmes ember, de nem jött össze, ezt kaptam a neveltetésemből, mármint állami oldalról. Egyszerű, közömbös állampolgár lettem, aki alapvetően elsiklik az apró minták mellett, amik arra utalnak: baj van…
És, itt is állunk, most már kinyíltak a szemeim teljesen, mert végül el kell fogadnom, csak két lehetőség maradt, árnyalatoktól mentesen: Igazam van, vagy tévedek…
Ha  tévedek, és titkon ebben reménykedek, csak félre értem a sok-sok sakklépést, ami az elmúlt 20 évben történt (igen, kivételesen nem 1-1 kormány lépéseit, hanem az összeset néztem, bár csak az aktuális pattot kiváltó lépéseket emeltem ki), akkor csak vak voltam, és nem láttam a végcélt. Ez lenne a legjobb, ténylegesen mindenki számára, de félek…
De ha nem tévedtem mégsem, akkor kialakulóban van egy új, valódi diktatórikus rezsim, és végül a reggeli imánk következő frázissal kezdődik majd kötelezően: Éljen a Führer, vagy épp Egy vezír mindenek felett, vagy, bármi, ami már megszokott szlogen (nem, ezeket a demagógia miatt mondom, nem pedig a tartalmuk miatt)…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.