A következő versel úgy állók, mint Bastian/Barnabás : nem tudom megnevezni, de talán jobb is így...

Nem titok, hogy létezek,

Ahogy az sem: vétkezek,

Nem tiltja meg ezt nekem,

Az ég világon senki sem.

Foghatja kezem a törvény,

Istenektől lopott Önkény,

Valaki mástól egy döntés,

Vagy csak a régi köszvény,

Nem számít már, hogy velem,

Lehetsz akár épp ellenem,

Már úgysem mondom el,

Hogy épp Te, épp nekem.

Remélhetem, csak hihetem,

De a csodát nem rebesgetem,

Hitem marad csak majd nekem,

S ekképp írom le, ezt, a végzetest.

Nevezhetjük vallomásnak,

Egyszerűen egy kiáltásnak,

Egy apró halk suttogásnak,

Apró nesznek éjszakában,

A lényegen nem változtat,

Mert ez nem kárhozat,

Annyit mondhat,

S mégis, hallgat...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.