Nem voltam gazdád,

De talán egy jó barát,

Ki hallgatta a csaholást.

Nem voltam mindig veled,

De ott akartam lenni neked,

Mikor csak neked kellek.

Nem voltam jó veled,

S t'án mostoha is lehettem,

De csak mert, szerettelek.

Nem voltam melletted,

Mert akkor nem lehettem,

Mikor álomra hajtottad fejed,

Egy álomra melyből nincs ébredés,

Honnan már nincs visszatérés,

Hol mégis minden békés,

De azt ígérhetem neked,

Hogy míg én a földön élek,

Emléked, tovább él, bennem,

S ahogy bennem él a jó kutya

Legszebb, s legdicsőbb példánya,

A makrancos hölgy vakkantása,

Úgy mesélem majd kutyának,

Embernek s minden jószágnak,

Hogy élt egykoron egy kis csoda,

A világon egy kis csodabogár,

Ki gazdijáért mindig kiállt,

S érte mindennel szembeszállt...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.