Nyelvem pereg, s ajkam remeg,

Testem mereven, de szálló lélekkel,

Így figyelem lelkesen az életet,

Meglesve a pillanatnak festő perceket.

Kezem mozog, gyomrom is korog,

Éhségem mégsem ott találom,

Ahol a gondolatom mocorog,

Hanem ott, amiről nem dalolok.

Versem silány, talán picit zsivány,

Ki nem mondott, gondolatok hadát

Sugallja a szóval, csendesen, gonddal,

S ha valaki tán megfeji, el nem mondja,

S eképp a titok lesz a titkok nyitja,

Hisz ki csenddel őrzi a csendet,

S dalban őrzi a lelkemet,

Ő tudja csak, mi az, mit mondtam....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.